About us


”Dél-alföldi Innovációs Díj” - 2011

Kategória: Pályázat

2010.08.04

Pályázat a Dél-alföldi Régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében.


A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottságának elnöksége együttműködve a régió három kereskedelmi és ipari kamarájával (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád Megye Kereskedelmi és Iparkamarái) és a Dél alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Khe. -vel idén is pályázatot hirdet a Dél-alföldi Régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében.

Pályázni lehet bármely (a) új, (b) saját feltalálói tevékenységen alapuló, (c) iparilag alkalmazható és (d) piacképes megoldást tartalmazó innovációs eredménnyel.
A fent nevezett szervezetek képviselőiből álló szakmai kuratórium innovációs díjjal jutalmazza a három megye területéről a Szegedi Akadémiai Bizottsághoz 2011. szeptember 30.-ig beérkezett pályamunkákat. Az elbírálás határideje 2011. október 30. Az eredmények kihirdetésére, a díjazott pályamunkák szakmai bemutatására 2011. november első hetében a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) kerül sor.
A kuratórium döntéseinek előkészítését BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Kft. szakmai tanácsaival segíti.
A pályázattal kapcsolatos információk az MTA SZAB honlapján megtalálhatók:

http/ www.u-szeged.hu/szab

Szeged, 2011. április 15.

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

„Dél-alföldi Innovációs Díj 2011"

 

A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság szakmai közreműködésével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE. pályázatot hirdet ”Dél-alföldi Innovációs Díj”elnyerésére.

 


1. Pályázat célja

A Dél-alföldi Régióban létrejött legjelentősebb szellemi alkotás, illetve azon alapuló termék, eljárás vagy szolgáltatás elismerése.


2. Pályázók köre

Pályázhat
a) Természetes személy kategóriában: a Dél-alföldi Régióban állandó lakhellyel vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező 40 év alatti magyar állampolgár;
b) Gazdasági társaság kategóriában: a Dél-alföldi Régióban bejegyzett székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező gazdasági társaság.

Nem pályázhat, illetve nem részesülhet díjazásban
a) a pályázati eljárás előkészítésében és lefolytatásában közreműködő, szakértő, döntés-előkészítő és döntéshozó személy;
b) az a) pont alá tartozó személy tulajdonában álló gazdasági társaság;
c) olyan gazdasági társaság, amelyben az a) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő.


3. Pályázat tárgya

a) Természetes személy kategóriában:

Pályázni lehet bármely (a) új, (b) saját feltalálói tevékenységen alapuló, (c) iparilag alkalmazható és (d) piacképes megoldást tartalmazó szellemi alkotással.

b) Gazdasági társaság kategóriában:

Pályázni lehet bármely (a) új, (b) iparilag alkalmazható és (c) piacképes megoldást tartalmazó szellemi alkotással, illetve azon alapuló termékkel, eljárással vagy szolgáltatással, amely révén a gazdasági társaság 2010-ben jelentős üzleti hasznot ért el.

Szellemi alkotás: az az alkotás, műszaki megoldás, amelyek alkalmas arra, hogy iparjogvédelmi oltalom (szabadalom, használati mintaoltalom, növényfajta-oltalom, formatervezési mintaoltalom, topográfiaoltalom) tárgyát képezze illetve a know-how.

 

 

4. Pályázat formai és tartalmi követelményei, összeállítása

a) Természetes személy kategóriában:

A beküldendő pályázat szakmai anyagának terjedelme maximum 15 gépelt oldal, amely az alábbiakból áll:

1) Műszaki leírás: a szellemi alkotás műszaki leírása a kulcsszavak külön megjelölésével, illetve amennyiben ismert, a megoldáshoz legközelebb álló referencia megjelölésével (pl. szabadalmi bejelentés száma) maximum 10 oldal terjedelemben, magyar vagy angol nyelven;
2) Hasznosítás: a szellemi alkotás ipari alkalmazhatóságának, felhasználási lehetőségeinek leírása, valamint a hasznosításra vonatkozó elképzelések ismertetése maximum 5 oldal terjedelemben, magyar nyelven.

b) Gazdasági társaság kategóriában:

A beküldendő pályázat szakmai anyagának terjedelme maximum 20 gépelt oldal, amely az alábbiakból áll:

1) Műszaki leírás: a szellemi alkotás műszaki leírása a kulcsszavak külön megjelölésével, illetve amennyiben ismert, a megoldáshoz legközelebb álló referencia megjelölésével (pl. szabadalmi bejelentés száma) maximum 10 oldal terjedelemben, magyar vagy angol nyelven;
2) Hasznosítás: a szellemi alkotás ipari alkalmazhatóságának, felhasználási lehetőségeinek leírása, valamint a hasznosításra vonatkozó elképzelések ismertetése maximum 5 oldal terjedelemben, magyar nyelven;
3) Az elért piaci, illetve gazdasági eredmény részletes leírása (többlet eredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedés stb), referenciák ismertetése maximum 5 oldal terjedelemben, magyar nyelven.

A pályázat szakmai anyagát kérjük CD-re rögzítve is benyújtani.

A pályázat szakmai anyagához a következő mellékleteket kötelező csatolni:
a) Természetes személy kategóriában:
1. Pályázó saját kezűleg aláírt Nyilatkozata (Pályázati Útmutató 1. sz. Melléklete)
2. Közös pályázat esetén, ha a pályázatot csak az egyik feltaláló/kutató nyújtja be a pályázó és meghatalmazó(k) saját kezűleg aláírt meghatalmazása (Pályázati Útmutató 2. sz. Melléklete)

b) Gazdasági társaság kategóriában:
1. Pályázó gazdasági társaság képviseletre jogosult tisztségviselője által aláír Nyilatkozat (Pályázati Útmutató 3. sz. Melléklete)

A pályázati csomagot egy eredeti, nyomtatott példányban, emellett a pályázat szakmai anyagát CD formában is kérjük benyújtani.
A benyújtandó pályázati csomag borítékán kérjük feltüntetni: „2011. évi Dél-alföldi Innovációs Díj”.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hiánypótlásra nincsen lehetőség!
5. Értékelés

A formailag nem megfelelő pályázat az értékelési folyamatból kizárásra kerül. A pályázatot elutasítjuk, ha
 a pályázó nem felel meg a pályázói körnek;
 nem csatolta a pályázat szakmai anyagát teljes egészében;
 nem csatolta a szükséges és kötelezően benyújtandó valamely mellékletet;
 a pályázatot a pályázati határidő lejártát követően nyújtotta be;
 a pályázó a kötelező Mellékleteket a megfelelő aláírás nélkül csatolta.

A formailag megfelelő pályázatok szakmai-tartalmi értékelésének előkészítését a BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Kft. újdonságkutatást, szabadalmazhatósági tesztet és előzetes piacelemzést magába foglaló komplex vizsgálat keretében végzi. A pályázatok rangsorolására és a díjak odaítélésére a Szegedi Akadémiai Bizottság, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület kuratóriumot hoz létre, melynek tagjai a Dél-alföldi Régió elismert innovációs és gazdasági szakemberei.

Az értékelés és rangsorolás szempontjai:
 a pályázat szakmai anyagában bemutatott műszaki megoldás technika állásához való viszonya, újdonságtartalma, innovatív jellege;
 a pályázat szakmai anyagában bemutatott műszaki megoldás technika állásához képest szakember számára nyilvánvalósága;
 a pályázat szakmai anyagában bemutatott műszaki megoldás ipari felhasználási lehetőségei, irányai;
 piaci lehetőségek, regionális, hazai és nemzetközi piaci kilátások;
 társadalmi hasznosság, kiemelten vizsgálva a Dél-alföldi Régióra gyakorolt hatást;
 a pályázat szakmai anyagának kidolgozottsága.

További értékelési és rangsorolási szempont gazdasági társaság kategóriában:
 a 2010-ben elért többlet eredmény vagy többlet árbevétel és egyéb műszaki, gazdasági előny.

6. Nyertes pályaművek száma

Kategóriánként 3-3 pályázat.

7. Díjazás

a) Természetes személy kategóriában:

A pályázatok közül a három legjobb (egy darab első, egy darab második és egy darab harmadik helyezett) pályázat részesül elismerésben.

b) Gazdasági társaság kategóriában:

A pályázatok közül az első helyezett térplasztika elismerésben, a második és harmadik helyezett ezüst emlékéremben részesül.
 

8. Pályázat benyújtásának határideje és módja

A pályázatokat 2011. szeptember 30. 16:00 óráig személyesen, vagy postai úton a MTA Szegedi Területi Bizottság Titkársága címére (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) lehet benyújtani. A pályázattal kapcsolatban bővebb információ kérhető a 62/553-911-es telefonszámon vagy a titkarsag@szab.u-szeged.hu e-mail címen.


9. Eredményhirdetés időpontja és helye

Az eredmények kihirdetésére 2011. november első hetében a „Magyar Tudomány Ünnepe” alkalmából, a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában (6720 Szeged, Somogyi u. 7.) kerül sor.


10. Titoktartás

A pályázatban ismertetett, nem nyilvános műszaki és egyéb információk bizalmas információnak minősülnek. A Szegedi Akadémiai Bizottság, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség KhE és a BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság valamennyi átvett nem-nyilvános műszaki, jogi, üzleti vagy egyéb információt szigorúan bizalmasan kezel és azokat csak a formai és tartalmi követelményeknek való megfelelés vizsgálata céljából használja fel, bizalmas információt harmadik személy részére csak az átadó (pályázó) előzetes hozzájárulásával ad tovább. Kivételt képeznek ez alól a pályázati értékelésben résztvevő személyek (munkavállalók, megbízottak), akiket ugyanilyen titoktartási kötelezettség terhel.


11. Díjkitűzés visszavonása, jogfenntartás

A díjkitűzők a díjkitűzés visszavonásának jogát kifejezetten fenntartják. A díjkitűzés visszavonása ugyanolyan nyilvánosság mellett történik, mint a díjkitűzés.

A díjkitűzők a pályázatok benyújtására, valamint az eredményhirdetésre meghatározott határidő változtatásának jogát fenntartják. Az esetlegesen módosuló határidők közzététele legkésőbb az eredményhirdetés eredeti határidejének lejártát megelőző 3. munkanapig, ugyanolyan nyilvánosság mellett történik, mint maga a díjkitűzés.


12. Figyelemfelhívás

Felhívjuk a figyelmet, hogy a hatályos magyar jogszabályok, valamint a foglalkoztató intézmény szabályzatai alapján a pályázót a pályamű alapját képező szellemi alkotás, technológia vonatkozásában munkaviszonyából, közszolgálati jogviszonyából, hallgatói jogviszonyából vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyából eredően a foglalkoztatójával szemben egyéb kötelezettségek terhelhetik (pl.: szolgálati szellemi alkotás munkáltató felé történő bejelentése).

Felhívjuk a figyelmet továbbá, hogy ha a pályázatban ismertetett szellemi alkotás, technológia a pályázó vagy az őt foglalkoztató intézmény és más szervezetek együttes munkája/projektje keretében jött létre, pályázót vagy a pályázó foglalkoztatóját a szellemi eredmények közlése, harmadik személyek részére történő átadása vonatkozásában egyéb kötelezettségek terhelhetik (pl.: konzorciumi szerződés alapján).

A pályázat benyújtása, értékelése és elbírálása, valamint az esetleges díjazás a fenti kötelezettségeket nem érinti, azok teljesítése alól nem mentesít.

A pályázat kiírói a fenti kötelezettségek elmulasztásából eredő következményekért felelősséget nem vállalnak.

 

 




Vissza